FANDOM


Hokage

A Hokage (火影, szó szerint jelentése: Tűz árnyék) Konohagakure Kage-ja, a falu mindenkori vezetője. A Hokage általában a legerőseb a faluban, de nem csak az erő, hanem az ideológia és a tapasztalat is számít a megválasztásban. Hat shinobi és egy kunoichi tudta megkapni eddig ezt a jeles címet. A Hokage irodája, Konohagakure egyik központi helyén található. Egy piros kör alakú épület, amelyen a legmagasabb épületében található: egy kúp alakú tetős épület, amely Kasai jele van (火, szó szerint jelentése: Tűz).

Áttekintés Szerkesztés

A Hokage pozíciót röviddel a Konoha létrehozása után hozta létre Senju Hashirama, a falu egyik alapítója. A címet eredetileg alapító társának szerette volna adni, azonban a falu lakossága helyette Hashiramát választotta meg első Hokage-nak. Madara attól tartott, hogy Hashirama kiválasztása volt az első lépés ahhoz, hogy a Senju klán hatalma terjedjen. Mindezt Hashirama azonban tagadta. Ennek ellenére a falu további Hokagéi valamilyen módon mégis kapcsolódtak Hashiramához. A második a testvére volt. A harmadik, testvérével együtt a tanítványa. A negyedik a harmadik egyik diákjának a tanítványa volt. Az ötödik, az unokája. A hatodik a negyedik tanítványa volt. A hetedik pedig a negyedik fia és a hatodik tanítványa.

A Hokage általában kiválasztja utódját. Azonban ha meghalnak vagy cselekvőképtelenné válnak, a következő Hokage-t a Tűz Daimyo és annak bizottsága, a Konoha Tanács, a Jōnin parancsnok valamint az Anbu képviselőjének a tanácsával választják ki.

Hokage szikla

A Hokage felavatása Konohában jelentős esemény, a falu nagy része részt vesz rajta. Az új Hokage-t ünnepélyes keretek között nevezik ki. Amint vállalják a Hokage feladatait, az arcukat belevésik a sziklába, és általában a Hokage Rezidenciába költöznek.

A Hokage felelős a falu napi ügyeinek a nagy részéért, mint például a ninják küldetésre küldése, vagy a a falusi projektek, személyzet finanszírozásának biztosítása. A Hokage ideje nagy részét a faluban tölti és csak a létfontosságú események miatt utazik külföldre. Mindegyik Hokage a Tűz akarata szerint él és kormányoz, miszerint a Hokagének a falu összes lakója a családja, és mindent megtesz azért, hogy megvédje őket.

Hokagék listája Szerkesztés

Hashirama

Az Első Hokage

Első Hokage Szerkesztés

Senju Hashirama, az első Hokage (初代火影, Shodaime Hokage) aki a híres Senju klán tagja. A Shinobik Isteneként tartották számon. Hashirama békét keresett a shinobi világában, és ennek érdekében megalapította Konohagakure-t, gyermekkori barátjával és riválisával, Uchiha Madara-val. Habár élete során nem tudott békét elérni, a világ öröksége és jövőképe továbbra is alakítja a falut és az egész shinobi világot.

Tobirama

A Második Hokage

Második Hokage Szerkesztés

Senju Tobirama, a második Hokage (二代目火影, Nidaime Hokage), aki a híres Senju klán tagja, valamint az első Hokage testvére. A Bátyjával és az Uchiha klánnal együtt alapították meg az első shinobi falut, Konohagakure-t. Egész életében fáradhatatlanul dolgozott, hogy politikai stabilitást érjen el, és megvalósítsa azokat az intézményeket, amelyek a falu rendszerét működtetik, így biztosítva Konoha folytonosságát és jólétét. A bátyja halála után nevezték ki Hokage-nak.

Sarutobi-0

A Harmadik Hokage

Harmadik Hokage Szerkesztés

Sarutobi Hiruzen, a harmadik Hokage (三代 目 火影, Sandaime Hokage), és a Sarutobi klán tagja. A falu korábbi Hokagéinek a tanítványa, és a három legendás Sannin mestere volt. Saját korának egyik legfélelmetesebb shinobijaként tartották számon. A Negyedik halála után, újra őt választották meg Hokage-nak. A konohai shinobi nemzedéknek, élete során rengeteg bölcsességet adott át.

800px-Minato Namikaze

A Negyedik Hokage

Negyedik Hokage Szerkesztés

Namikaze Minato, a negyedik Hokage (四 代 目 火影, Yondaime Hokage). A világ minden táján ismertté vált a sebessége miatt, ezért is hívták Konoha Sárga Villanásának (木 ノ 葉 の 黄色 い 閃光, Konoha no Kiiroi). A három legendás Sannin egyikének, Jiraiya-nak a tanítványa volt. Meghalt a kilencfarkú bijuu támadása alatt. Feláldozta az életét, hogy lezárja a Kyuubi egyik felét újszülött fiába, Uzumaki Naruto-ba, a másik részét pedig saját magába.

800px-Tsunade as Hokage

Az Ötödik Hokage

Ötödik Hokage Szerkesztés

Tsunade, az ötödik Hokage (五代 目 火影, Godaime Hokage), a híres Senju klán leszármazottja, az első Hokage unokája, valamint a Három Legendás Sannin egyike. A világ egyik legerősebb kunoichi-jeként valamint a legjobb orvosi ninjájaként ismert. A Hokage címet, egykori mestere, a Harmadik Hokage halála után kapta meg. A falu számára, orvosi képességei felbecsülhetetlen értékkel bírnak. A negyedik Shinobi háború után - eddig ismeretlen okokból - lemond.

Danzo in Hokage wear

Danzō Hokage ruhában

Hatodik Hokage Jelölt Szerkesztés

Shimura Danzō, Konohagakure idősei közé tartozott. A gyökér alapítójaként és vezetőjeként hírnevet szerzett magának, mivel gyakori szankcionálatlan cselekedetei a konohai kormány ellen irányultak. Annak ellenére, hogy több évtizedes gyanús ügyletei voltak, Danzō mindig csak a falu érdekében cselekedett. Miután az Ötödik Hokage kómába esett Pain támadása után, őt jelölték ki mint Hatodik Hokage (六 代 目 火影 候補, Rokudaime Hokage) azonban mielőtt hivatalossá tették volna, az Öt Kage csúcstalálkozó megtámadása után, Uchiha Sasuke megölte.

Kakashi a Hatodik

A Hatodik Hokage

Hatodik HokageSzerkesztés

Hatake Kakashi, a hatodik Hokage (六 代 目 火影 候補, Rokudaime Hokage), és a negyedik Hokage tanítványa. Konoha egyik legtehetségesebb ninjája, aki Sharingan Kakashi (輪 眼 の カ カ シ) névvel vált világszerte híressé. A negyedik Shinobi világháború után kapta meg a Hokage címet. Már korábban is szó esett arról, hogy Kakashi-t nevezzék ki, azonban akkor Danzō befolyása miatt nem őt választották.

Nanadaime Hokage

Hetedik HokageSzerkesztés

Uzumaki Naruto, a hetedik Hokage (代 目 火影, Nanadaime Hokage), az Uzumaki klán tagja, és a negyedik Hokage fia. A Kyuubi jinchūriki-jeként vált híressé. Mindig is keményen dolgozott annak érdekében, hogy a falu elismerje. Gyerekkori álma volt az, hogy Hokage legyen belőle. A negyedik Shinobi világháború megnyerésének egyik fő tényezője volt, ami közelebb vitte álmának teljesüléséhez.

Érdekesség Szerkesztés

  • Ugyanazt a nő hímezte a hori-t mind a hét Hokage számára.
  • A Hokage megtartja a címét örök időkig, még ha vissza is lépne esetleg.
  • Orochimaru-t tartották a legjobb jelöltnek a negyedik Hokage címre, de végül nem választották meg, mivel nem rendelkezett a Tűz akaratával.
  • Jiraiya-t többször is jelölték a Hokage pozícióra. Először akkor amikor a harmadik nyugdíjba vonult, másodszor a negyedik halála után, majd a harmadik halála után. Azonban minden alkalommal visszautasította, mivel úgy gondolta nem érdemli meg.
  • Sarutobi Asuma szerint Nara Shikamaru képes lenne elérni a Hokage címet, ha nem lenne olyan lusta.
  • A Végtelen Tsukuyomi több áldozata különböző Hokage-ről álmodik. Inuzuka Kiba arról álmodik, hogy ő a Hokage, és kihirdet egy új nemzeti ünnepet a kutyák számára. Tsunade arról álmodik, hogy Katō Dan, a Hokage.
  • Egy régi konohai hagyomány szerint, egy shinobi első küldetését mindig közvetlenül a Hokage-tól kapja.