Narutohun Wiki
Advertisement

Hyuuga Neji (日向ネジ, Hjúgá Nedzsi) Hyuuga Hizashi fia, Hyuuga Hinata és Hyuuga Hanabi elsödunokatestvére. Ő a legtehetségesebb sinobi a Hyuuga klánban, de sajnos csak az elnyomott, megfélemlített mellékághoz tartozik, csakúgy mint az apja.


Gyermekkora

Neji már fiatalon is nagyon tehetséges volt. Mikor azonban a család főágának örökösét bemutatták a családjának neki is a homlokába égették a Fogoly Madár pecsétjét. Ez azt jelentette, hogy halála után elveszti a Byakugan képességet, de nem csak a halálakor. A főág tagjai közül a vezető mindig ismeri a kézpecsétet (de csak ő), aminek segítségével bármikor szétroncsolhatja annak viselőinek agysejtjeit. Ez védi a főágat a mellékágtól. Hinata születésnapján nagy ünnep volt Konohában, a Levelek Közt Rejtőző faluban. Végre véget ért a háború, ami már nagyon elhúzódott, és sok áldozatot követelt. Este azonban valaki megpróbálta elrabolni a gyermek Hinatát. Hyuuga Hiashi az apja, és egyben a klán vezetője megölte a támadót. Csak után derült ki, hogy az az aznap szövetségessé vált nindzsák vezetője volt. Az országuk a halottért halottat követelet, Hyuuga Hiashi testét. Nem ismerték el, hogy ők a hibásak, de Hiasi teste sem csak kielégítésnek kellett nekik. A Byakugan titkát akarták megtudni. Ekkor Hizashi önként feláldozta magát, és szembeszegült a bátyjával. Mivel Hiashi és Hizashi ugyan ikrek voltak, de mivel Hiashi előbb jött világra Hiashi lett a vezető örököse, Hizashi pedig az oldalágba került. Hizashin is rajta volt a pecsét, így halála után az ő testéből is eltünt a Byakugan. Így nem kellett konohának feláldoznia a Hyuuga klán vezetőjét, és más orzságok sem tudhatták meg a Byakugan titkát. Ez azonban nagyon megviselte Nejit, és megutáltatta vele a klán főágát, így Hinatát is. Úgy gondolta, hogy az emberek nem irányíthatják a saját sorsukat, már minden előre meg van írva és aszerint történik minden.

A Gai csapat tagjaként

Team Guy

Mikor Gai megkérdezi tőle, hogy miért akart mindzsa lenni, miért csinálta mindezt végig ő nem szeretne válaszonli, és amikor Lee feláll, és elmondja, hogy annak ellenére, hogy nincs tehetsége bebizonyítja a világnak, hogy belőle is válhat kiváló nindzsa. Nedzsi ekkor kineveti, és nem törődik vele. Ezek után Lee mindig meg szeretne vele mérkőzni, hogy bebizonyítsa, az igazát, de nem tudja legyőzni őt. Ugyanakkor vannak feladatok am előtt ő tanácstalanul áll, míg Lee künnyen végrehajtja őket. Valójában sajnálja Lee-t, mert tényleg szentül meg van győződve róla, hpgy hiába igekszik ennyit. A Narutoval való küzdelem során azonban róla, Lee-ről (saját magával való küzdéséről) is megváltozik a véleménye. Tenten meg van győződve arról, hogy ő legyőzhetetlen, legalábbis a geninek számára. Általában a küldetések során ő dönt, de nem parancsolgat a többieknek. Mire felnőnek (nagyobbak lesznek) Nedzsi teljesen elfogadja csapattársait, képs teljesen összhangban lenni velük.

Nedzsi a csunin vizsgán

Nedzsi és hinata

A csunin vizsga első részén simán átmegy, a Bdzsakugan képességével. A másodig részén már nem egészen ugyanis először Leet verik meg, és ő meg akarja bosszulni, amit aztán Uchiha Sasuke tesz meg helyette. Aztán miután túl sokan maradnak Hinatával kell megküzdenie. Bár simán meg tudná verni, és mondja Hinatának, hogy ő nem szeretné feleslegesen bántani, de Hinata nem hagyja magát és tovább küzd. Még vért is köp, de nem adja fel. Nedzsi nem érti, hogy miért csinálja ezt. Szidja Hinatát azért mert neki kell majd a klán vezetőjének lennie, de mégis gyenge, és nem tud kiállni magáért. Végül legyőzi Hinatát, és ezzel bekerül a csunin vizsga harmadik fordulójába. A harmadik fordulóban Udzumaki Narutoval került szemben. Nedzsinek nagyon gyorsan sikerül elzárnia Naruto összes tenkecuját, ezzel úgy gondolja, hogy a küzdelem el is dőlt. Elmeséli neki, hogy mi történt az ő apja, és Hinata apja között, miért kellett az apjának meghalnia. Megmondja Narutónak, hogy belőle sosem lesz Hokage, mert arra születni kell, és Naruto eleve selejtnek született. Emiatt, és amiatt, hogy Hinatát ok nélkül bántott Naruto megfogadta, hogy megveri őt. Eszébe jutott az amit Dziraja mondott neki, az, hogy neki kétféle csakrája van. Ugyan Nedzsi elzárta tenkecujait, és emitt a csakrája nem tud áramolni, de arra nem gondolt, hogy Naruto tudja használni a Kilencfarkú csakráját. Végül a kilencfarkú csakrájának, és annak köszönhetően, hogy két lépéssel előre tervezett sikerül megvernie Nedzsit. Ezekután Nedzsi elgondolkozott azon, hogy tényleg úgy vannak-e a dolgok ahogy ő eddig hitte. A klán vezetője, Hinata apja, Hiasi bemegy hozzá, kiküldi, az ápolókat, és odadja neki az apja halála előtt írt levelét arról, hogy a halála napján mi is történt, és, hogy miért. Ebben leírja neki, hogy ő azért döntött így, hogy megakadályozzon egy újabb háborút, megvégje Nedzsit, és végre egyszer életében a saját akaratából cselkedhessen. Azt, hogy Hiasi nem akarta megengedni neki, nem lett volna képes megtenni ezt vele, de ő szembeszegült vele, és tehetetlenné tette. ezek után Nedzsi véleménye megváltozik a főágról is, és másként kezd vélekedni az életről.

Neji Sikamaru első csapatában

Sikamaru azért szervezi meg a csapatot, hogy visszahozzák Ucsiha Szaszuket, aki elment Orocsimaru embereivel. A csapat tagjai:

Neji elszakad a többiektől, miközben követik Orocsimaru embereit, akik Szaszukét viszik egy fa horbóban, hogy az átokpecsétje fel tudjon fejlődni következő szintekre. Egy olyan ellenféllel kerül szembe aki csakrájából pókhálókat készít, ezzel fogsásba ejti az ellenfeleit, sé megöli őket. Neji azonbal a csakrájával el tudja vágni a háló, és ezzel hatástalanítani az ellenfele technikáját. Végül ellenfelének nem marad más választása minthogy az átokpecsétet használja. Még ezzel sem sikerül legyőznie Nejit, sőt Nejinek sikerül megölni őt. Mikor ellenfele közli vele, hogy ha őt le is győzte a küldetésük sikertelen lesz ugyanis Szaszukét nem tudják majd visszahozni, erre  Neji elmondja neki, hogy ő tudja, hogy Szaszuke sötétségben van, és hogy ha Narutónak sikerül visszahoznia onnan akkor a küldetés sikeres lesz, mert őt is Naruto hozta ki a sötétségből. Végül Neji is kritikus állapotba kerül, és napokon át küzdenek az életért a legjobb gyógyító techniákkal, de így is csak nagy nehezen sikerül meggyógyítaniuk őt. Mivel majdnem megölték Hiasi úgy dönt, edzi őt minden nap, ezzel a csalág fő-és mellék ága megint közelebb kerül egymáshoz. Miután Hiasi Nejit edzi, Neji Hinatának segít.

Neji szerepe Gaara megmentésénél

A Naruto folytatásában Neji már felnőtt. Ő a Gai csapat egyetlen chuuninja. Eredetileg csak Narutóékat küldi el Tsunade, az ötödik Hokage, Gai csapatát csak erősítésként. eleinte együtt utaznak, csakhogy aztán megtámadja őket Kisame Hosigaki, Uchiha Itachi csapattársa az Akatsukiból. Az Akatsuki kapta el ugyanis Gaarát, hogy megszerezzék tőle Sukaku erejét. Kisamét végül Gai győzi le, de Nejinek is komoly szerepe volt benne, többek közt ő mentette meg a társait is. Ezek után mikor már elérték az Akatsuki búvóhelyét megint elszakad egymástól A Kakashi, és a Gai csapat. Nejinek egy olyan utánzattal kell szembeszállnia ami az ő erejét, és technikáit birtokolja. Végül legyőzi a hasonmást, és a csapat többi tagjával együtt segít legyőzni Narutóéknak Deidarat. A két csapat együtt megy vissza Konohába, de ott már külön küldetést kapnak.

Technikái

- Kaiten (Rotáció)                                                    
- Juuken hou hakke Rokujuuyonshou (elzárja a csakrapontokat)
- Byakugan (Vérvonalképesség)
Advertisement