Narutohun Wiki
Advertisement

Kakuzu Az Akatsuki elsődleges pénzforrása, fejvadászi mellékállásával juttatja a szervezetet alapprofithoz. A pénz és az anyagiak megszállottja, csak bennük bízik és hisz, senki és semmi másban.

Származása

Kakuzu egy S-szintű Missing-nin, Takigakure no Sato-ból alias a Rejtőző Vízesés falujából származik. 91 éves, ezt az életkort a Jiongu nevű kinjtsunak (tiltott technika) köszönheti, mellyel képes volt mások szívét ellopni és sajátjaiként működtetni. Története ott kezdődik, hogy egy küldetés szerint meg kellett volna ölnie Senju Hashirama-t, vagyis az Első Hokagét, de a misszió sikertelenül végződött, így Kakuzu vesztesként tért vissza falujába. Ami várt rá ott, az a gyalázatos bukás és egy kemény büntetés volt. Emiatt érez erős gyűlöletet faluja és annak cselekedete iránt, miután ő az életét tette kockára érte. Nem sokkal később börtönbe került, ahonnan később ki is tört, ezután tanulta meg a Jiongu-t majd megölte a falu vezetőjét. Ezek után maga mögött hagyta faluját és Missing-nin-é vált, majd később csatlakozott az Akatsukihoz.

Szerepe az Akatsukiban

Kakuzu Hidan társa. Az ő csapatuk a legdiszharmónikusabb az egész szervezetben. Összekerülésük története Kakuzu egyik rossz szokásából fakad, miszerint minden eddigi társát megölte, akit maga mellé kapott, ha azokkal Kakuzunak gondja akadt. Így kapta később Hidant társként mert őt nem tudja megölni, akár mennyire is vágyik társa halálára. Legfőbb szerepe a pénzszerzés ami egy nagyon fontos alapja az Akatsuki nagy tervéhez. A szervezet ranglétráján viszonylag alul helyezkedik el, ami a Pokol Király szobrán elfoglalt helyéből is látszik. Gyűrűjét bal középső ujján hordja, jele Hoku, ami északot jelent. Kakuzu a szervezetbe való belépése ellenére sem hagyott fel fejvadász munkásságával, így a vadászatokra sokszor Hidant is elrángatja rájuk, és kihasználva társa képességeit, többször vele öleti meg a vérdíjjal rendelkező embereket. Az ő és Hidan feladata volt a Nibi elfogása, amit teljesítettek is. Későbbi célpontjuk a Narutoban lévő Kyuubi volt, de ez a küldetés kudarcba fulladt.

Ismert harcai

Kakuzunak négy ismert harca van. Az első alkalommal Senju Hashirama volt az ellenfele, ekkor még a Vízesés faluhoz tartozott. Küldetésként kapta azt a feladatot, hogy ölje meg az Első Hokagét, de ez a misszió nem sikerült neki. A második csata immár több évtizeddel később történt, mint Akatsuki tag Hidannal az oldalán harcolt a Hi no Tera-ban az ott élő szerzetesekkel, köztük az egykori Tizenkét Ninja Őrzőn egyik tagjával, Chirikuval. Eredetileg fejvadászatra indultak, de Kakuzu egész idő alatt Jinchuuriki vadászatnak állította be, hogy Hidan is vele tartson, ezzel kihasználva társa erejét. Hidan először nem akart harcolni, majd később tudván, hogy Chiriku nem Jinchuuriki, ő is beszállt a harcba, ezzel 30 millió ryou-t hoztak a konyhára. Később a szerzetes testét Kakuzu beváltotta, ahol jött a harmadik harc, mely Sarutobi Asuma, Nara Shikamaru, Hagane Kotetsu és Kamitsuki Izumo ellen folyt. Kakuzu a csata első részéből kimaradt, hagyta hogy Hidan intézze el maga a négy fős csapatot, de mivel az egész Hidan fejének elvesztésével végződött, Hidan segélykérésére ő is bekapcsolódott a küzdelembe, itt megmutatva képességeinek egy részét. A harc Asuma halálával végződött, a csapatot is csak a szerencse mentette meg Kakuzuéktól, akiket Pein visszarendelt a Sanbi és a Nibi lepecsételése végett. Hat nap múlva, a Bijuuk lepecsételése után Hidannal elindult Konohába Narutoért és Asuma testéért, de út közben Shikamaru és csapata ( Akimichi Chouji, Yamanaka Ino és Hatake Kakshi ) rajtuk ütöttek, de ez sem volt elég a győzelemhez. Ebben a harcban derül ki Kakuzu összes képessége is. A harc során először Kakashi Chidorijától elvesztette a Föld szívét,Hidan által Shikamaru csapdájába esve a Villám szívét, majd Naruto Fuuton Rasen Shuriken-ének jóvoltából a Tűz és a Szél szívét, majd Kakashi végzett vele egy újjab Chodirval. Később Kakuzu testét Konohába szállították, hogy Tsunade megvizsgálhassa Naruto új jutsujának az emberi testre gyakorolt hatását.

Képességei

Kakuzu testét különös csápok tartják össze, amikkel egyaránt harcol és visszavarrja társai elvesztett végtagjait (pl. Hidan feje, Deidara karjai). Ezenkívül 5 szívvel rendelkezik, melyeket még életben lévő shinobikból szedett ki és átfuttatva rajta chakráját a szívet sajátjaként használva képes meghosszabbítani életét, így ő a legöregebb tagja az Akatsukinak (kivéve ha kiderül, hogy Madara öregebb nála).Ez a technika a Jiongu. Még Shodaime Hokagéval is harcolt. Ezek a szívek elementális védelmet adnak neki és általuk használni tudja mind az 5 elemi chakrát. Főszíve saját testében rejlik, ez a Víz szíve, a többi hátán lévő maszkjaiban rejlik. Testének részeit szét tudja választani, így szíveit is el tudja szeparálni magából így azok külön lényekként viselkednek amiket Kakuzu irányít, támadásaikat pedig a maszkok szájain keresztül indítják. Emellett akármennyire is rühelli Hidant és feszült köztük a kapcsolat, ha harcra kerül a sor a csapatmunkájuk teljesen tökéletes.

Advertisement