Narutohun Wiki
Advertisement
Mizukage

A Mizukage (影, szó szerint jelentése: Víz Árnyék), Kirigakure Kage-ja, a falu vezetője. A Mizukage-pozíciót a falu legerősebb személye töltötte be, életkorra való tekintet nélkül. Öt shinobi és egy kunoichi tudta megkapni eddig ezt a jeles címet. Úgy tartják, hogy A Köd Hét Kardforgatója (の 忍 刀 七 人 衆, Kiri no Shinobigatana Shichinin Shū) a Mizukage után a legerősebb shinobik a faluban. A Mizukage épülete Kirigakure (Ködrejtek) legnagyobb épülete, amelyen a Mizu jele (水, szó szerint jelentése: Víz) található.

Mizukagék listája[]

First Mizukage

Az Első Mizukage

Első Mizukage[]

Byakuren (白蓮), az első Mizukage (初 代 水 影, Shodai Mizukage), aki megalapította Kirigakure-t. Feltételezhető, hogy valamiféle kapcsolatban állt A Köd Hét Kardforgatójával, akiknek misztikus kardjai már az ő korában is generációról generációra öröklődtek. Szigorú egyén volt, azonban óvatos természetű is, erősen befolyásolta a falu kormányzását, aminek eredményeképp csak korlátozott számban működött együtt más falvakkal, és azok vezetőivel.


Második Mizukage

A Második Mizukage

Második Mizukage[]

Hōzuki Gengetsu (鬼 灯 幻 月), a második Mizukage (二代 目 水 影, Nidaime Mizukage), valamint a Hōzuki klán tagja volt. Mizukage-ként félelmetes erővel rendelkezett. Élete során kölcsönösen ellenségeskedett a második Tsuchikage-vel. Gengetsu-nak jellemzően gondtalan hozzáállása van. Gengetsu az egyetlen második generációs Kage, amely nem járt elődjével az öt Kage első összejövetelén.


Mizukage3rd

A Harmadik Mizukage

Harmadik Mizukage[]

A Harmadik Mizukage (三代 目 水 影, Sandaime Mizukage), Kirigakure harmadik vezetője volt. Bár képességei többnyire ismeretlenek maradnak, az a tény, hogy a falu Kage-jának választották, azt sugallja, hogy ő volt Kirigakure legerősebb shinobija az ő idejében. Még mielőtt Mizukage lett volna, az ereje olyan nagy volt, hogy az első Mizukage, testőrének választotta.


Yagura Being Controlled

A Negyedik Mizukage (bal) és Uchiha Obito (jobb)

Negyedik Mizukage[]

Karatachi Yagura (枸橘 や ぐ ら), a negyedik Mizukage (代 目 水 水, Yondaime Mizukage), valamint a Isobui jinchūriki-je. Yagura főként véres és zsarnoki uralkodó volt, ami hozzájárult ahhoz, hogy Kirigakure a "Vér köd" néven híresüljön el. Valójában haláláig genjutsu-ban volt amit Uchiha Obito állított fel, ezért lehetne Obito-t a "valódi" negyedik Mizukage-nak nevezni.


Mei in Mizukage hat

Az Ötödik Mizukage

Ötödik Mizukage[]

Terumī Mei (照 美 メ イ), az ötödik Mizukage (五代 目 水 影, Godaime Mizukage). Miután véget ért Karatachi Yagura szörnyű uralma és Mizukage lett, fáradhatatlanul dolgozott a belső politikák, reformok helyrerakásán valamint a diplomáciai kapcsolatok újjáépítésén más falvakkal. A falu vezetőjeként törődik Kirigakure jólétével és történetével. A negyedik nagy Shinobi háború alatt daimyō-ket őrizte valamint azok rokonait. Később azonban a többi Kage-val együttes erővel szembeszálltak Uchiha Madara-val.

Hatodik

A Hatodik Mizukage

Hatodik Mizukage[]

Chōjūrō (長 十郎), a hatodik Mizukage (六 代 目 水 影, Rokudaime Mizukage) valamint A Köd Hét Kardforgatójának utolsó élő tagja, aki a Hiramekarei-t forgatja. Mielőtt Mizukage lett, az ötödik testőre volt. Az elődjéhez hasonlóan próbálja elfeledtetni az emberekkel a "Vér Köd" elnevezést, és barátságosabbá tenni Kirigakure faluját. Részt vett ő is a negyedik nagy Shinobi háborúban.



Ez az, megcsináltuk!
Ez egy kiemelt cikk!
A kiemelt cikk státuszt pedig csak a legjobb cikkek kaphatják meg. Tehát ez a cikk formailag, képileg, nyelvtanilag is kiváló. Kérjük, hogy ezt a cikket fokozott óvatossággal szerkeszd, nagyobb változtatások előtt pedig írj a cikk vitalapjára. Köszönjük!
Advertisement