Narutohun Wiki
Advertisement

Sarutobi Asuma (猿飛アスマ, Szarutobi Aszuma) a 10-es csapat vezetője. Egy Jounin szintű ninja a konohai Sarutobi klánból, a Harmadik Hokage fia, egykori tagja az eredeti 12 Védelmező Ninjának és nem utolsó sorban Yūhi Kurenai szeretője.

Asuma2

Asuma és Kurenai

Személyisége

Asuma egy kedves, ugyan hallgatag ember. Nagyon erős, mind fizikailag mind lelkileg.

Megjelenése

A legtöbb esetben cigarettával a szájában láthatjuk. Átlagos Jounin öltözetet visel.A kabátja alól egy fehér kendő lóg ki,rajta a Ninja Őrzők jelével

Háttere

Konoha harmadik Hokagéjének, Sarutobi Hiruzennek a fia. Gyermekkoráról keveset tudni. Apja valószínűleg elhanyagolta hokagei teendői miatt, így Asuma nagyon hamar megutálta az apját. Talán később ezért is csatlakozott egy puccshoz, aminek célja a Hokage hatalmának megdöntése volt. Azonban kevéssel a cél előtt elárulta társait, köztük Kazumat, a legjobb barátját, akit később egy csatában látszólag megölt.

Első rész

Az első részben nem jut fontosabb szerephez. Ő lesz az Ino-Shika-Chouji csapat vezetője. Sokat eddz a csapattal, főleg Choujit segíti, hogy túllendüljön a gyengeségein. Rendszeresen játssza a Shogi nevű játékot Shikamaruval, akitől rendszeresen kikap. Később kiderül, hogy ezt a játékot ő ajánlotta Shikamarunak.

Második rész

A második részben jóval több szerephez jut, ő segít Narutónak és Soranak a Szél Elem edzésben. A múltjáról is itt tudunk meg többet.

Még egészen fiatalon csatlakozott a Ninja Őrzőkhöz, azonban amikor a rend két részre szakadt, Asuma talán az apja miatti keserűségből kifolyóan csatlakozott egy,a Hokage hatalmát megdönteni kívánó puccshoz. Már majdnem sikerült a terv,amikor Asuma elárulta a csapatot, és megölte a legjobb barátját. Ezek után visszatért a faluba,de a Ninja Őrzőként élt életét nem felejtette el, erre utal a kendője is.

Később, amikor valaki(k) elkezdte (elkezdték) fosztogatni a Ninja Őrzők sírjait, magához vette Tazuna fiát, Sorát, akit elkezdett a szél elem használatára tanítani. De kiderült, hogy Tazuna nem halt meg, hanem csak megsebesült, így Sorát Asuma és Konoha ellen fordította.

Kiderült, hogy a tervük Konoha elpusztítása, amit az Edo Tenseiel(?) visszahozott négy legendás Ninja őrző segítségével akartak véghezvinni. Asuma leállt küzdeni az egyikükkel, de az egy villámbörtönbe zárta.

Halála

Konoha ostroma után hírt kapott,hogy az Akatsuki megölte volt mesterét,Chikaru-samát,akinek a testét elrabolták(Kabuto később ez miatt nem tudta feltámasztani).Asuma több jouninnal és a csapatával a helyszínre sietett,ahol elszörnyedve tapasztalta,hogy nem csak Chikarut,hanem még más papokat is meggyilkoltak,a templomot pedig lerombolták.Ezután a csapat az Akatsukisok nyomába eredt.

A legközelebbi Fejvadász-központ felé tartottak,ahol a gyanújuk be is igazolódott.Hidan és Kakuzu leadták Chikaru testét,amit így nem tudtak visszaszerezni.Hidan aktiválta az Átok Technika:Halálirányító vér jutsuját,aminek segítségével végzett Asumával.

Képességei

Érdekességek

Advertisement