FANDOM


Sunagakure

Sunafalu

Név

Kanji

砂隠れの里 

Rōmaji

Sunagakure no Sato

Magyar

Homokrejtek

Angol

Village Hidden by Sand

Falu adatai

Ország

Szél földje 

Vezető

Kazekage 

Szimbólum

Suna 

Homokrejtek a Szél Országának rejtett falva, az első Kazekage alapította. Mint egyike az Öt Nagy Shinobi NemzetnekHomokrejteknek is egy Kage a vezére, aki Kazekage-ként ismert. Eddig öt Kazekage volt ismert. A falu alap öltözéke egy kék vagy fekete egyenruha a golyóálló mellény alatt. Homokrejtek a Szél Országának szélén található egy nagy sivatag belsejében. Itt igazán mostoha körülményekre lelhetnek az ott élő ninják, hiszen állandó homokviharok és szárazság ostromolja a város falait. Ez a hely a zord ninják faluja. Stratégilag tökéletes helyen fekszik. Olyan helyen ahová aki nem helybéli szinte el se tud jutni a sivatag szörnyeinek és viszontagságainak következtében.

TörténelemSzerkesztés

Homokrejteket az első Kazekage alapította, aki a sivatagban élő shinobi-kat a saját elsöprő erejével uralta. Egy bizonyos ponton, a falu rendelkezett Shukaku erejével, és az elkövetkező években a bestiát három hordozóba zárták, hogy tanulmányozhassák a képességeit. A harmadik Kazekage volt, aki felül tudta múlni Shukaku képességeit, kiérdemelve "a legnagyobb Kazekage a történelemben" elismerést.

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.