FANDOM


Tonton (ト ン ト ン, Tonton) Tsunade ninja malaca (忍 豚, Ninton), amelyet gyakran Shizune tart gondozás alatt.

SzemélyiségeSzerkesztés

Mindenek előtt, Tonton egy nagyon odaadó és kötelességtudó kisállat. Tsunade iránti elkötelezettsége megfigyelhető volt, amikor mestere a másik sanninel folytatott harca során, amit komolyan figyelt, míg Gamakichi és Gamatatsu veszekedtek. Ez még a Negyedik Nagy Shinobi Világháború idején is előjött, ahol a legkomolyabban segítette a Logisztikai és orvosi támogató osztagot, Tonton számos nagy méretű ládát cipelt a tábor körül, aminek következtében megrándult a lába.

Tonton nem beszél semmilyen emberi nyelvet, de még így is képes elérni, hogy megértsék, az ő egyedi hangjának használata közben. (a nyelvtől függően "buhi" vagy "oink" hangot ad ki). Úgy tűnik Tsunade és Shizune képes megérteni, hogy Tonton mit próbál mondani. Tonton úgy tűnik orrát is ügyesen használja a dolgok nyomon követése során, annyira, hogy Pakkun is megbízik benne.

MegjelenéseSzerkesztés

A Tonton világos rózsaszínű, hasonlóan más szokásos malacokhoz. Az arcán lévő kipirult rész egy sötétebb árnyalata a bőre színének. Mindig látható, hogy egy gyöngysort és egy sötét piros kabátot visel.

KépességeiSzerkesztés

Tonton szaglása még talán kifinomultabb, mint egy ninkené. Hiszen számtalan alkalommal kiszimatolta a az adó gyűjtők jövetelét, ezáltal megmentve Tsunadét, mielőtt Konohában lettek volna. Emellett még képes volt eligazítani Shizunet, Jiraiyat és Narutot, Tsunade tartózkodási helyére, miután bezárták a háborúban. Kis mérete ellenére, elég erős ahhoz,  hogy számos ládát cipeljen, amik legalább olyan nagyok, mint ő.

Az animében, egyszer végrehajtott egy Alakváltó Technikát, hogy Tsunadeként jelenhessen meg. Ennek során azonban, még mindig nem tudott beszélni.

I.RészSzerkesztés

Tsunade kereséseSzerkesztés

Mialatt Shizuneval és Tsunadeval utazott, Tonton találkozott Orochimaruval és Kabutoval, akik remélték, hogy Tsunade meg fogja gyógyítani Orochimaru karjait. Később a csatatéren látják, mialatt nézi a harcot Gamakichivel és Gamatatsuval.

Mizuki Keresése KüldetésSzerkesztés

Az anime-ban, Tonton látható, a bűnözők menekülése alatt, a Konohai Szigorú Korrekciós Létesítményből. Ekkor használta éles szaglását, hogy megtalálja a menekülőket, míg Pakkun fel nem mentette ezen feladatok alól.

II.RészSzerkesztés

Pain TámadásaSzerkesztés

Tonton jelen volt, amikor Narutót tájékoztatták a mestere haláláról, mialatt Shizune a karjában tartotta.

Negyedik Nagy Shinobi Világháború: VisszaszámlálásSzerkesztés

Mikor Tsunade felkelt a kómájából, Tonton örömmel látta őt, míg Shizune tévesen úgy hitte, hogy Tsunade meg akarta enni Tontont, hogy visszanyerje az állóképességét, sokuk pánikjára.

ErőSzerkesztés

Az anime-ben Tonton jelen volt, amikor Tsunade a Kakashi csapatnak azt a feladatot adta, hogy vizsgálják ki a Tonika falu mészárlásának esetét. 

Negyedik Nagy Shinobi Világháború: KonfrontációSzerkesztés

A Negyedik Nagy Shinobi Világháború alatt, Tonton hátramaradt Shizune oldalán a Logisztikai és orvosi támogató osztagnál. Mikor Shizune bemutatta az osztag tagokat, kifejezetten elmondta nekik, hogy Tonton nem étel. Az éjszaka alatt amikor az Egyesített Shinobi Haderő visszavonult védelemért és kezelésért a divízió barakkjaiba, Tonton elfoglaltan cipelt ládákat a tábor körül, annak ellenére, hogy Shizune me
Tonton1

Tonton ládákat hord az orvosoknak

g mondta neki, hogy ne hajszolja túl magát. Később Tontont Shizunenak kellett ellátnia, amikor megrándult a jobb mellső lába, a túl sok nehéz láda cipelése miatt.





Más MédiábanSzerkesztés

FilmekSzerkesztés

Naruto Shippuuden a FilmSzerkesztés

Tonton kismértékben megjelent, amikor Tsunade és Shizune azt a küldetést adták Narutonak és csapattársainak, hogy állítsák meg Mōryō ébredését.

Road to Ninja: Naruto a FilmSzerkesztés

Tonton teljesen fekete a Genjutsu világban, és sokkal agresszívabbnak tűnik, szinte ijesztőnek.

ÉrdekességekSzerkesztés

  • A videójátékokban Naruto: Ultimate Ninja 2, Naruto: Ultimate Ninja Heroes 2: Phantom Fortress, Naruto: Ultimate Ninja 3, Naruto Shippūden: Ultimate Ninja 4 and Naruto Shippūden: Ultimate Ninja 5, Tontont Shizune használja a Disznó Stílus: Tonton technikában, ami során Tontont eldobja Shizune az ellenfél irányába, miközben Tonton felelé forog. Naruto Shippūden: Ultimate Ninja 4-ben Tontont partnerként használja Shizune, kisegítve őt a Végső Technikájában, átlakítva őt Shizune képébe és megtámadva az ellenséget elvonva a figyelmet Shizune fő támadásáról.  Shizune's Chakra Sword: Great Intersecting Wound-ban, Tonton hasba döfi az ellenfelet, visszahúzva az ellenséget Shizune fő támadására.
  • A Naruto: Path of the Ninja 2-ban Tonton megidézhető, hogy összetörje a sziklákat a játékos útján.
  • Tonton hangját ugyanúgy az Angol és a Japán verzióban is ugyanaz a szinkronszinésznő adja, mint Shizune hangját.
Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.